Sunrise11.fejezet (1.rész)

11.Fejezet

II/I

A gépen nyugodt volt a hangulat. Legalábbis látszatra. Én a belsőm legmélyén forrtam, mint a vulkáni magma. Egyfelől ideges voltam Jasperre, amiért egyedül hagyna. Bár mégis szerettem, mert nem akart belerángatni. Bárgyú gondolat volt tőle, hogy nem megyek utána. Még ha megkért is. Szeretem Jaspert és nem akarom elveszíteni. Bella elvesztését túléltem, de a lelkem egyik fele Jaspernél van. És, ha akarja, sem tudja visszaszolgáltatni nekem. Örökkön örökké magával fog hordozni egy darabkát belőlem. Hiába próbál levakarni magáról, én tapadok, mint a pióca. Undorító, de egyben szükséges. Én nem élhetek Jasper nélkül. Elképzelni sem tudom az életem nélküle. Elveszett bolygóként keringtem a végtelen űrben, én beleőrültem volna a magányba, ha nincsenek a látomásaim. Igazából sosem gondoltam ilyesmire Edward közelében, de iszonyatosan fájt az első néhány nap, hét. Míg meg nem találtam a hőn áhított boldogságom, megnyugvásom Jazz mellett. A magány keserű patkányként rágta a belsőmet. Az élettelen szervekre éhezett, és addig nem is éltem míg Jaspert meg nem találtam. Olyan voltam, mint egy lyukas zokni. De Jasper tűt, cérnát ragadott, és befoltozta az élettelen ürességet a bensőmben. Most őt rágja ez a gonosz élősködő, és nekem kell letépnem róla a fertelmet.

Egy vízió szakította félbe a gondolatmenetem. Emlegetett szamár. Jasper játszotta a főszerepet a látomásban, megérkezett.

Ezt egy másik jövőkép szakította meg, de olyasvalakit láttam, akire idézőjelesen, álmomban sem gondoltam volna. Hát az álmokat inkább hagyjuk, na de ki is volt ő? Az én drága bátyám.

– Edward?! – sikkantottam erőtlenül, és a hangom vagy négy oktávval feljebb csúszott. Esme értetlenül pislogott rám, és egy huszonéves srác a másik oldalamon arrébb húzódott, és belesüllyedt az ülésébe.

Edward visszamegy Forksba? Juhííí! Végre, végre, végre! Ó, édes bátyuskám, hát végre benőtt a fejed lágya! Mégis van valamicske eszecske ott! Szuper! Imádlak Edward! „Visszamegyünk Forksba, visszamegyünk Forksba!” Dalolásztam magamban, és hálát adtam az égnek, hogy Edward nem húzza tovább ezt az önkéntes száműzetést!

Újabb víziót láttam, amiben a fent említett testvérem, beássa magát a hóba, Oroszországban. Hogy az a… - fojtottam el a trágár kifejezéseket. Benőtt a fejed lágya, mi? Persze, ez teljesen megőrült! Utállak, utállak! Még hogy, neked eszed lenne? Nem, drágaságom, te… Uhh, mindjárt felrobbanok! Mindenki itt szórakozik! Jasper meg akar halni, ez meg elássa magát. Pff! Mi lesz a következő? Emmett a következő száz évet Atlantiszban tölti, vagy mi? Rosalie meg bezárkózik egy próbafülkébe?

Ezek annyira…teljesen…megőrültek! Nem értem! Kikészülök miattuk!

Ujjaimat az orrnyergemre csíptettem, mert besokalltam.

És én még azt gondoltam, hogy az embereknek bárgyú természete van. Neeem, az emberek egy igen intelligens faj! Bámulatosan az! Nem úgy, mint egyes vámpírok, akiknek teljesen elborította az agyukat a szerelem.

Aludni akarok! Elmenekülni egy picit a világ elől, hogy újult erővel vethessem bele magam a problémákba. Nem kitérni akarok az élet elől, csak késleltetni. Egy kicsit elereszteni a fantáziám, és szárnyalni a képzelet teremtette világomban. Mernék nagyokat álmodni, olyanokat, amikre nincs mód a valóságban, de az álomban megtapasztalhatnám. Hihetnék a manókban, a csodákban, a világban. Szeretném a földet, az eget, és szállnék, mint a sólyom. A kedvenc állatom a sólyom. Annyira szabad. Ha tehetném, folyamatosan repülnék, át hegyen, völgyön, tó felett, ég alatt. Csak szállnék. Akkor ehetnék, amikor jól esik, akkor alhatnék, amikor jól esik. És álmodhatnék. Álmodhatnék, kukacokat, ha szeretném a hasam. Álmodhatnék más sólymokat, ha magányos lennék.

Bár, most inkább Edward döntéseire lennék kíváncsi. De, vajon higgyek-e a csodákban? Érdemes-e kézzel meg foghatatlan dolgokban hinni? De hát, a szerelem is ilyen!

Az előttem lévő ülés háttámláján lévő digitális órára pillantottam. 17:17. Vannak még csodák? ”Benne akarok lenni Edward fejében! Érezni akarom, amit ő, látni, amit ő. Érteni a logikáját, látni az emlékeit. Benne akarok lenni Edward fejében!”

Emberi hiedelmek szerint az óra is csodaerővel rendelkezik. Ha az órák és a percek száma egyezik, amikor kívánsz, és nem mondod el senkinek a kívánságod, az valóra fog válni. Kíváncsi lennék a vámpírokra is érvényes-e, bár ezt igazán kétlem. Nem vagyok egy babonás alkat, de hiszek a mindennapi csodákban. Nem fogok bedőlni, sem a mai jóslásoknak, sem pedig az ókoriaknak. Szerencsétlen rómaiak abból próbáltak jósolni, hogy a hadvezér lába elé szórtak egy marék eleséget, és a kiéheztetett csirkéket kiengedték oda. Ha felfalják, akkor szerencsével jár a hadvezér, ha nem akkor ne is kezdjen csatát, mert biztosan elbukja. Persze a csirkék sem őrültek meg, felfalták az élelmet. Hogy aztán a csatában milyen szerencséje volt a vezérnek az már egy másik dolog…

Ilyen gondolatok úszkáltak a fejemben, amikor mintha megfordult volna a világ. Szédültem, és kezdett hányingerem lenni. Még jó, hogy a vámpírok nem lehetnek rosszul, mert én biztosan kidobtam volna a taccsot. Érdekes érzésem volt. Pont, mint amikor a gyerekmesékben a főhős kitárja a karjait, és egy örvényszerű, fekete-fehér forgó elnyeli.

Ki találta ki? Most mindjárt lenyakazom! Már ha kijutok egyszer innen. Nincs kedvem, életem végéig forogni.

Aztán elmúlt. Csönd lett mindenütt. A repülőgép rotorjainak sem hallottam még a neszét sem. Klausztrofóbiás érzetem támadt. Pici lettem. Felültem, és egy vörös szőnyegen találtam magam. Hol vagyok?

Felálltam, és elindultam a szőnyegen. Egyenletesen haladtam előre, és azon gondolkodtam, hogy a jó francba kerültem ide amikor, beleütköztem valamibe. Hideg volt, kemény, és egyenes szóval tuti nem élőlény. Hátrébbléptem és egy kézzel faragott tölgyfaajtóval találtam szembe magamat.

Benyitottam, és egy hatalmas irodaszerű szobában találtam magam. Ultramodern hajszálvékony kivetítők sorakoztak minden négyzetcentiméteren. Nagyon ijesztő volt, mert mindegyik ugyanazt a képet mutatta. Bellát. A kérdés szinte sikoltott bennem, hol vagyok? És miféle hely ez? Hogyan került, és kinek a birtokába fotó Belláról? Aztán a képernyőkön új kép jelent meg, szintén Belláról. Egy réten üldögél, játékosan forgat egy hófehér kezet. Közelebb hajol hozzá, beszívja az illatát, aztán hunyorítgat, mintha megpróbálna belátni a bőr alá.

Kétségbeesetten hátráltam, miközben hevesen kapkodtam levegő után. Mellkasom gyorsan járt fel, és alá, hiába tudtam, hogy nincsen szükségem rá, mégis kétségbeesetten szívtam magamba az oxigént. Míg neki nem ütköztem a hűvös ajtónak. Nekinyomtam a hátam, és lehuppantam a szőnyegre. Arcomat a tenyerembe temettem.

Hogy, és kinek a kezébe kerültek ezek a felvételek? A kép, ami még mindig a tévéken volt látható, akkor történt, mikor Edward megmutatta neki a rétét. Mikor felfedte igazi énjét a napsütésben. A régi szép idők. Emlékszem, én otthonról figyeltem az eseményeket, mert majd kibújtam a bőrömből, annyira kíváncsi voltam. Aztán szépen sorban a többiek is körém gyűltek, és kérdezték, ki, mit, hogyan csinál? Mit mond? Próbáltam a legintimebb pillanatokat, titokban tartani, de könyörtelenül kifaggattak. Néztek rám nagy boci szemekkel, mint Rozi a moziban.

A lényeg sajnos nem változott. Hol vagyok és kinek a birtokába kerültek ezek a képet? Ráadásul, hogyan? Én nem láttam semmit, és Edward hallotta, érezte volna a jelenlétét egy esetleges paparazzinak. De ki kémkedne pont őutánuk? Senkinek nem mondták, hogy együtt lesznek! Ed ki is volt akadva emiatt, de kérlek! Egy ember sem tudott róluk.

Ekkor azonban fémes csikorgás zaja törte meg, az eddigi békés csendet.

...

Hát, itt lenne. Ez csak az első fele, de így is word 2 és fél oldi szal, gondoltam megörvendeztetlek vele titeket. (már akit...)
Nem fogom sokáig őrölni az idegeket, hamarosan friss!
Hogy pontosan mikor azt még nem tudom, de majd kiírom a főblogon. :)
Nem tudom pontosan, miért ilyen hamar raktam fel, húzhattam volna még egy picit. (*sátáni kacaj*)
Biztos nem a komik miatt, mert nem nőtt a kitekintés óta a komik száma, hiába kértem, nem kaptam több megjegyzést. :(
Ennek nem örülök, de ez van.
Még mindig várom a komikat! Kérlek, ha elolvastad írj pár sort. Ha csak hárman írnak akkor, azt úgy könyvelem el, hogy hárman olvasták el. Ez pedig további kérdéseket, és megfontolandó dolgokat vet fel. (Érdemes-e tovább írni, stb.)
Nem szeretnék, ilyen gondolatokkal foglalkozni, szóval kérlek benneteket, hogy írjatok megjegyzést!

Köszönöm!
Wedó

Ui.: a kép saját manip, most egy öt perce dobtam össze remélem tetszik, erről is várom a véleményeket. Csináljak-e egyel talán ilyen kis manipokat a fejezetekhez?