Sunrise 5.fejezet

5. Ébredés

A Nap első sugara "ébresztett". Rájöttem, hogy igenis van élet a mi házunkon kívül is. Pontosabban, a mi házunkon kívül mindenhol van élet. Megint a fejembe kúszott az a látomás, amiben a múltam után kutatok. Kicsit izgatott lettem. Végre leleplezhetem a múltam, emberi életemet megismerhetem. Mi az igazi nevem? Hol éltem? Ki az édesanyám? Ki az édesapám? Van testvérem? Ha van, akkor hogy hívják? Hol él? Él még? Fiú? Esetleg lány? Rokonok, az iskolám, a szüleim, a barátaim. Milyen házunk volt? Most ki lakik ott? Áll még? Milyen volt a szobám? Volt barátom?
Alig vártam már, hogy elinduljak kutató-expedíciómra.

– Mi ez a nagy izgatottság? – érdeklődött kevésbé médium, de annál imádni valóbb férjem.

– Várom már, hogy megkereshessem az emberi múltam. – csacsogtam vidáman. De Jazz egy komor, eltűnődő pillantást lövellt felém, és kicsit megcsappant az önbizalmam. Kérdőn húztam fel egyik szemöldököm.

– Biztos jó ötlet ez? Nem fogsz … hát szóval…nem fogsz visszaesni? Úgy értem én is hallottam, hogy ki segített hozzájárulni bizonyos információkhoz, amik ezzel az üggyel kapcsolatosak. Nem szeretném, ha újra bánatos lennél. Nem akarom, hogy visszaess, abba az önmarcangolásba, amiben eddig dagonyáztál. – ahh, hát ezért. Most is engem óvott.

– És engem meg filozófiára küldesz? Az ember természetét tanulmányozni? Hogy megértsem gondolkodásukat? Hogy megértsem életüket? Létezésük okait, amit mindenki csak találgat. Hogy a világegyetem miként jött létre? Hogy a mi vámpír fajunk is az aranyhal, cápa kontaktushoz hasonlítható? Ohh, milyen irónikus… - halkan kuncogtam.

– Remélem ezek költői kérdések voltak, mert én nem vagyok ilyen drámai. – szabadkoztam viccelődve. – És azt hiszem van még egy feladatunk mára. Fel kell támasztani Esmet és Carlislet, mielőtt végleg zombikká válnak. Én a magam részéről megpróbálom meggyőzni őket, de szeretném, ha egy kicsit segítenél. – kértem csendesen.
- Hogy a siker érdekében vessek be néhány nem mindennapi érzelmekre gyakorolt hatásom? Oh, kérlek hová gondolsz? Én ennél sokkal becsületesebb vagyok, de ha hagysz engem is beszélni talán bevetek néhány érzelmes trükköt. – ígérte viccelődve.
- Én meg majd figyelem, hogy elérted-e a kívánt hatást. – toldottam hozzá.
- Az attól függ milyen hatás legyen? Például, Esme szerelmesen boruljon Carlisle nyakába? Vagy teljesen lekapcsoljam őket és elájuljanak, mint két krumpliszsák, úgy egy órára ki tudnám őket dönteni. Néha kábítóan hatok a környezetemre. – erre hangosan felkacagtam, hát igen, Jasper már csak Jasper. – Szerintem maradjunk a megértőnél! Nem akarok heves érzelemkitöréseket. Bár az tényleg vicces lenne. – újra felnevettem, amikor elképzeltem, amint elmondom a mondókámat, Esme pedig szenvedélyesen rávetődik Carlisle-ra.
Megragadtam a kezét és finoman húzni kezdtem. Engedelmeskedett és repültünk a lépcsőn lefelé. Anyánk, és apánk még mindig a „magam elé nézek és sehova máshova”, zombi kábulatban voltak. Igen, innen muszáj kirángatni őket, ha kell, hozok egy vödör vizet, ha másként nem figyelnek rám. – Carlisle, Esme! – kezdtem mesémet, de nem néztek rám. Ilyen bunkóságot…Azt tanítják, hogy ha valaki beszél, hozzád nézz rá! Faragatlanság, és Carlisle nem volt ilyen érzéketlen. Talán Rosalietól tanulta… Nem ennyire Rose se szokott érzéketlen lenni. De lehet, hogy ez Jasper műve. Nem, azt mondta, hogy nem csinál semmi ilyet. Amikor tegnap eljöttünk akkor is ilyenek voltak. Már hónapok óta nem mozdultak. Levegőt vajon vesznek? Kicsit hallgatóztam és három egyenletes légzést hallottam. Az életfunkcióik jók voltak. Érezték, hogy itt vagyunk, és minden bizonnyal hallottak is, de ennek ellenére nem hajlandóak megmozdulni. Csodás… - Segíts, kérlek?! – könyörögtem Jaspernek, mert nem bírtam ezt a némaságot. Jazz bólintott, majd összeszorította ajkait úgy koncentrált. Éreztem a feszültséget, ami a testéből áradt, ahogy erőlködött zombi szüleink újraélesztéséhez. Aztán láttam, ahogy Esme szeméről eltűnik a lepedő. Azt a vékony réteget, ami elködösítette tudatát, most Jasper leszedte róla. Láttam tekintetében végigsuhanni az érzelmeket. Zavarodottság. Kétségbeesetten keresett valamit. Aztán megtalálta Carlislet és megkönnyebbült. Amikor látta az arckifejezését, elmélyült a gondolkodó ránca. Szinte éreztem, ahogy végigmegy az elmúlt hónapok eseményein. Én is suhantam vele az emlékek mélyén.

Először a bál. Bella megjelent Edward karján, járógipszben mégis gyönyörű volt. Amikor Edwarddal táncolt, olyan volt, mint egy királyi pár keringene. A parkett királya és királynéja. Aztán a királyi pár eltűnt amikor Jacob Black leváltotta Edwardot. Hanem egy csetlő-botló tinédzser pár. Nem is a zenére táncoltak, ha azt lehetett táncnak nevezni. Csak dülöngéltek. Majd újra az úri pár lettek, amikor Edward átvette Bellát. Én Jasperrel táncoltam, de az agyam ott volt Belláékkal.
Majd kivezette Edward Bellát az udvari, csinos, nyolcszögletű kupolás épület alá, ahol kettesben lehettek. Tiszteltem bátyám privátszféráját, így oda nem ment utánuk éles elmém.

Pörgős disco zenéket játszottak ezután. Most már többen beálltak mellénk, de nem az a fülledt disco hangulat volt. Megtartották a három méteres távolságot. Jól éreztem magam. Persze nem úgy, mint a többi fiatal. Például Eric Yorkie teljesen leitta magát, a földről kellett összekaparni. Mike Newton, aki bár, Jessica Stanleyvel táncolt. Idegesítően sokszor nézett afelé az ajtó felé, ahol Bella és Edward eltűnt. Szegény Jessica. Angela Weber remekül elvolt a nála egy fejjel alacsonyabb Bennel. Hát igen, a szerelem nem szab határt…

A bál után, pedig az életem legcsodálatosabb nyara. Soha nem szerettem a nyarat. Napsütés, egyenlő megbéklyózás. De ez a nyár egyszerűen mesés volt. Bella végig velünk volt. Pontosabban Edwarddal. De mivel Edward velünk volt…

Végig Forksban voltunk.

Lementünk az Olimpic-hegység egyik elhagyatott strandjára. De a víz elég hideg volt. Bella nem is ment bele. Még a végén megfagyna. Persze Jazz, és Em rögtön belevetették magukat a tengerbe.

Huhh, az volt a legnagyobb hullám egész nyáron. Szinte szökőár méretű hullámokat gerjesztettek, puszta szórakozásból. De amikor már mind csurom vizesek lettünk, egy rosszul célzott vízzuhatagtól, kicsit messzebb küldtem őket. Bella még megfázik. Aztán beküldtem Edwardot is, mert láttam, hogy nagyon vágyakozik a víz után, de mégis egy pillanatra sem hagyja egyedül Bellát. Én vigyáztam rá helyette. Amikor a fiúk kergették a halakat, halkan kommentáltam az eredményeket. Emmett egy angolnát próbál megfogni, Jasper tengerisün után kutat. Edward, pedig egy polipot üldöz. Amikor visszatértek, halkan kuncogtunk, mert Ed egész teste fekete volt a polip tintájától. Emmett a nyaka köré tekerte az angolnát, mint egy sálat és úgy sétált, akár egy topmodell a kifutón. Jazz egy tucat tengerisünnel zsonglőrködött. Oh, életem legszebb nyara. Rengeteget kirándultunk, ha kifáradt Bella az én hátamon haladt tovább. Az egész Olympic-félszigetet végigjártuk, közben hallgattuk Em legújabb vicceit.

Amikor a fiúk elmentek egy nagyobb vadászatra, tartottunk egy csak csajok partit. Rosalie már nem volt olyan mogorva Bellával, de nem lettek puszi-pajtások. Ezt a helyet én töltöttem be. Én voltam a legjobb barátnője. Shoppingoltunk egy keveset, de tudtam, hogy barátnőmnek nem a kedvenc időtöltései közé tartozik a vásárlás. De elvittem a Planetáriumba, és Múzeumokba jártunk.
De sajnos, mint mindig nyár után az ősz jött. A szülinapi party… - Gyorsan megráztam a fejem, mintha az kiűzné a rossz gondolatokat onnét. És most itt vagyunk.
Carlisle nem igazán mutatott hajlandóságot a felébredésre. Jasper nagyon erősen koncentrált és, mintha lett volna egy szikra, de aztán újra leterítették a vastag lepedőt a szemére. Na, jó ez így nem fog menni. Ennél valami hatásosabb kéne… - Hozom a vödröt! – szóltam Jaspernek, aki bólintott, majd kicsit eleresztette Carlislet, hogy kifújja magát.
Kimentem a fürdőszobába. Találtam egy pofás kis vödröt, megtöltöttem hidegvízzel, és elindultam vissza a nappaliba. Esme amikor meglátta a vödröt, szisszent egyet és leintett, hogy hagyjam. – Jasper kérlek, tégy még egy próbálkozást, ha akkorra sem ébred fel jöhet a vödör. – kérte Esme. – Rendben Esme, de nagyon erősen megbéklyózta magát érzelmileg.
Nem vagyok biztos benne, hogy elég vagyok, megtörni. – figyelmeztette Jazz. Anyánk csendesen bólintott, majd Jasper megint koncentrált Carlislera. Megpróbálta a körülötte lévő falat összeroppantani. Egy másodperc töredékére megint éles lett a látása, de aztán elvesztette így visszaesett a semmibe. Hát ez így nem igazán hatásos. Már épp emeltem a vödröt, amikor Carlisle látása újra visszatért. Pillanat gyorsan kikapta a kezemből a vödröt és a saját nyakába öntötte. Ezt nem értettem. Mire ez a sietség? És minek öntötte ki a vizet, ha már úgyis ébren van? Erre a percre szerettem volna belelátni a fejébe. Mindenki ledöbbent.
- Esme! – kereste feleségét apánk. Amikor észrevette, hogy még mindig mellette van, mint ahogy ez előtt 3 hónappal odaültek kicsit talán lenyugodott. Villám ajkai lecsaptak Esmejére. Én kicsit tolakodónak éreztem magam. Jasper megköszörülte a torkát. Végre egy kis figyelmet ránk is szenteltek. – Igen? – kérdezte Carlisle.
- Először is köszönöm, hogy megtiszteltek a jelenlétetekkel. Nem akarunk tolakodónak tűnni, de mire emlékszel Carlisle az elmúlt 3 hónapról? – kezdte Jazz. Nem úgy volt, hogy én beszélek?
– Ööö…hmmm. Arra emlékszem, hogy végighallgattuk a Forksi búcsújelenetet. Aztán ide jöttünk. Esmevel beszélgettünk egy keveset, de aztán… olyan…furcsa…nem igazán….emlékszem, nem láttam semmit! Ez különös… - filozofált tovább. Igen ez már 100%-ig Carlisle, neki mindig mindenről van egy elmélete. Kíváncsi vagyok most mivel hozakodik elő.
– Nos, Carlisle azóta, hogy eljöttünk Forksból eltelt egy kis idő. Olyasmi mintha 92 napot végigaludtál volna. Nem veszel észre valami különöset? – folytattam a kihallgatást
– Nem igazán, csak nemrég ébredtem. Mit kellene észrevennem? – kérdezte kissé zavarodva.
– Nem hallod? Túl nagy a csönd. Hallod Emmett poénjait? Hallod Rosalie kötekedését? Hallod Edward szenvedését? Vagy, látod bármelyikőjüket? – kérdeztem, Esme gyorsabb volt
– Elmentek… - suttogta megtörten. – Nem! – mondta hangosabban.
Körbefutotta a házat, az összes szobát, az üres hálókat, az üres fürdőket. De hiába, sehol senki. – Nem. – megint suttogott. Gondoltam jobb lenne, ha felvilágosítanám a helyzetünkről.
- Edward ment el elsőnek. Őt már akkor nem láttam, amikor a Forksban tett utolsó látogatásunk egy hét messzeségbe került. Rosalie és Emmett Európában vannak. Ők tegnapelőtt mentek el.
- Oh. – csak ennyit bírt mondani. De Jasper kézbe vette a dolgokat, mert Esme kezdett elveszni.
– Figyeljetek! Álljatok fel, és lépjetek tovább. Carlisle, ahogy egyszer már Alice is mondta a Cornellben fogsz éjszakázni, nappal orvoskodni fogsz. Kellj fel és indulj tovább! Nem ragadhatsz le! Vissza fognak jönni! De az nem segít senkin, ha itt ülsz és magad elé nézel, mint egy élőhalott. Gondold el, hány ember hal meg addig a te orvosi tudományod hiányában? Mert te egy páratlan orvos vagy, és sok élet veszne kárba, ha hagyod tovább fajulni a dolgokat. – Carlisle bólintott, én Esmet próbáltam felállítani.
– Esme! Láttam, hogy te egy közeli műemléket fogsz rekonstruálni. Állj fel! Ne hagyd elveszni a történelem kincseit. Mert ha egy héten belül nem intézkedsz, ott elkezdenek egy lakóparkot építeni, és senkit sem érdekel a műemlék. Kérlek, Esme! Ébredj fel! – esedeztem. Remélem hatott.
De az agyamat elködösítették a víziók. Az elsőben Bella idegesen hajigálja a ruháit a vissza a szekrényébe. Ordítozik a Renéevel és Charlieval, amiért el akarják hurcolni Jacksonwillbe. Renée teljesen ledöbbent, Charlie nem érti a dolgokat. Bella kisírt szemekkel ordítozik, hogy ő nem megy vissza soha, Floridába! Nekem itt van az otthonom! Ennél a mondatnál a könnyei az csak úgy záporoztak, mint egy hirtelen megáradt folyó. Nem fogok menekülni! kiáltotta, majd szülei meghökkent arcába csapta az ajtaját. Charlie és Renée összenéztek, de mindketten tanácstalanok voltak. Közben Bella a párnái közé temette arcát, és ha lehet a könnycseppek duplája áztatták arcát. Már nem folyóként, hanem egy gejzírként törtek elő belőle. A Victoria vízesés megirigyelné vízmennyiséget, ami a csokoládé szempárból ömlöttek.

A második látomásban Edwardot láttam. Egy erdőben volt, de nem messze egy patak csörgedezett, hallotta az autópályát tehát nem volt messze a lakott területtől. Ez megnyugtató. Görcsösen egy kupakot szorongatott, egy limonádés üveg kupakját. Néha bele-beleszagolt, aztán összeszaladtak szemöldökei, és összeomolva lehajtotta fejét. Ilyenkor a háta begörbült és kirajzolódtak a csigolyái.
Bátyám vándor életmódot élt. Egy-két napot töltött mindenhol, egyszerűen nem bírt letelepedni. Ezt nem csodálom. A lelke, bár ebben nem hisz, már rég lecövekelt egyetlen helyen, Forksban. Acél kötelekként szövődtek bele, Belláék házába. Nem is igazán a házukba az nem lenne helyes megfogalmazás. Inkább Bella lelkével kötötte össze magát. Edward érzései helyesek, de ugyanakkor nagyon helytelenek is. Szerelmes Bellába ez már visszavonhatatlan. Ugyanakkor gyűlöli magát, amiért folyamatos veszélynek teszi ki. Pedig most teszi ki veszélynek, mert otthagyta védtelenül. Most, hogy nincs védőangyala Bellának, a szerencsétlenség még jobban övezni fogja. Most Tayler kisteherautója simán elgázolhatja. Vagy jön egy hurrikán, vagy felgyullad a ház, vagy kilép egy busz elé, vagy elkapja egy olyan alak, mint a Port Angelesi éjszakán, vagy egy bankrablás áldozata lesz. És maga Edward mondta, hogy az emberek olyan törékenyek, és hogy annyi veszély leselkedik rájuk, mégis kitette ezeknek a veszélyeknek. Valószínűleg soha nem fogom megérteni bátyám észjárását. Remélem ő legalább tudja mit csinál, és miért.

Egy újabb vízióban három sötét köpenyes alak volt, egy nagy várépület szerűségben. Aztán még hat jött hozzájuk, de hármon nem volt köpeny. Aztán ez a látomás is a semmibe veszett. Ez biztosan egy távoli jövőkép volt, mert irtózatosan homályos volt.
A következő villanásban megint Edwardot láttam, amint irtózatos sebességgel száguld a házunk felé.
Nem szerezhet tudomást a család mérhetetlen fájdalmáról, attól ő is tönkremenne. Gondosan el kell rejtenünk az elmúlt hónapok emlékét. Lehet, hogy kicsit gyanakodni fog, de eléggé lefoglalja, majd a lány hiánya, minthogy a mi gondolatainkon görcsöljön. Minden esetre figyelmeztetni kell a többieket.
- Figyeljetek! Edward ide jön! Körülbelül húsz perc múlva itt lesz. Láttam. Nem szabad az elmúlt egy hónapra gondolnotok! Így is nagyon maga alatt van, bűntudatot érez és rettentően hiányzik neki a lány. Ha észreveszi a gondolataitokból, hogy mi is szenvedtünk, akkor még jobban összetörik. – azt nem regéltem el a családnak, hogy mennyire utálja magát, és az önmarcangolás fekete felhői mindenhová követik, a fájdalom nem tud elszakadni tőle, mint egy pióca cuppant Edwardra és szívja az életerejét. Egyre gyöngébb és gyöngébb, ha ez így megy tovább… Nem tudom pontosan mi lesz, pedig hát ez elég ritka. Attól is függ, hogy hogyan reagálunk, és ő hogyan reagál erre a látogatásra. Rengeteg tényező befolyásolja, az akarata, a fájdalmai, a bűntudata. Meg még egy csomó külső tényező. Semmi nem dőlt el, Edward a kés pengéjén táncol. Akár egy magas szakadékról, vagy leesik és elveszik a végtelen sötét semmiségben, vagy van benne annyi lelki erő, hogy megkapaszkodik az utolsó tartófonálban, ami a földhöz rögzíti.
- Talán kitalálhatnánk egy közös story-t, hogy hogyan telt a hónap. – vetette fel Esme, de le kellett törnöm a lelkesedését.
- Esme, ugye Edward olvasott már a gondolataidban? – kérdeztem tőle.
- Már hogyne olvasott volna benne, hisz olyan neki mintha kimondtam volna őket hangosan. – felelte bizalmatlanul.
- Nos, Esme szerintem te boldog voltál, hogy boldognak láthatod a fiad igaz? – tettem fel a következő kérdést.
- Persze, hogy boldog voltam. Miért ne lettem volna az, Edward olyan régen nem volt már ilyen önfeledt. Azt hittem, hogy valami lényeges hiányzik belőle, hogy túl fiatal volt, amikor átváltozott. De aztán megtalálta Bellát, és mintha a másik felét találta volna meg. És igazam volt először, az a lényeges, ami hiányzott az Bella és az ő szerelme volt. Soha nem eresztette ki úgy a hangját, mint addig. Soha nem mosolygott annyit, mint addig. Soha nem komponált annál szebbet, mint mikor megihlette Bella. Soha nem volt elevenebb, mint addig. Bella teljesen pozitív hatással volt rá. Minden gondját elfelejtette, ha meglátta. Szinte repestem az örömtől, mikor megtudtam, hogy szerelmes. És amikor csak hozzáért, rajtam átfutott a boldogság. És ezt rengetegszer tette, így én nagyon boldog voltam, ezt Jasper is tudja igazolni. Nem értem miért kérdezel ilyen ostobaságot?! – kezdett kissé ingerülté válni, ezért magyarázatot adtam épelméjűségemre.
- Látom nem érted Esme. Ha nem veszítettük volna el a lányt, akkor Edward még mindig boldog lenne. De nem az, és ha benned egy csepp szomorúság sincsen mit fog hinni? Azt hogy mi boldogok vagyunk? Én a magam részéről, nagyon nem vagyok boldog! A legjobb barátnőm vesztettem el! Muszáj némi nyomorúságnak lenni a gondolataid között. Másrészt, ha azt gondolod, hogy mondjuk vidámparkban voltunk, vagy ugyanúgy azt fogja hinni, hogy boldogok, vagyunk. Vagy esetleg elveszítettük a józan eszünket. De ha mondjuk, lejátszod gondolatban, hogy Carlisle és te a hullámvasúton voltatok, aminek mondjuk zöld színe volt és sárkányfej az elején. De Carlisle azt gondolja, hogy a hullámvasút kék és piros volt, és az eleje hagyományos volt semmi sárkányfej, akkor mit fog gondolni? Azt hogy átvertük! Rá fog kérdezni és akkor biztos nem tudsz neki hazudni! Nem kockáztathatunk, nincs értelme. Én nem akarom végleg elveszíteni a bátyám, mert a te gondolataid elárulták a ferdítést.
- Rendben Alice, nem fogunk hazudni. – nyugtatott Carlisle. – Akkor mi legyen?
- Nem tudom, várj egy pillanatot! – mondtam és behunytam a szemem, közben kémleltem a jövőt. – Edward azt fogja mondani, hogy jól van. Ez persze szín tiszta hazugság csak nézzetek, majd bele a szemébe! Kérdezi tőletek Esme, hogy hogy vagytok? Nektek azt kell mondanotok, hogy megvagyunk, csak nagyon hiányoztál. Ami nem is hazugság csak féligazság. Emmettről és Roseról kezd majd kérdezni. Ezt bízzátok rám. Majd kilesem, hogy mit csinálnak. Nem lesz hosszú társalgás, még néhány kedveskedő szót próbál kinyögni aztán, megy is el. Nem bírja. Nem tud a szemünkbe nézni. Figyeljétek meg végig a padlót bámulja. Csak egyszer vagy kétszer kapja fel a fejét egy információra. Nem bírja elviselni a család fájdalmát. Utána úgy tervezi egy hónaponként fog jelentkezni, csakis Esme miatt, hogy tudja, életben van. Nagyon szeret téged Esme. Engem próbál minél jobban kerülni, de megpróbál majd bele-beleolvasni a gondolataimba. Viszont nekem okozott talán a második legnagyobb fájdalmat, engem nehéz elviselnie. Túlságosan szerettem a lányt. Huh, nagyjából ennyi. – mondtam és kinyitottam a szemem.
-Rendben Alice, megteszünk minden tőlünk telhetőt! – biztosított Esme. – Edward nem fog gyanút fogni. Hol legyünk? Mármint a kanapén üljünk, vagy esetleg a konyhában beszélgetünk?
-A nappaliban kényelmesebb lenne, de mi Jazzel majd csatlakozunk hozzátok. Esme, nagyon fontos, hogy jól játszd el a szereped. Játszd el, hogy tudsz mindent, hogy hiányzik a lány, hogy hiányzik Edward. – kérleltem.
- Jó, megteszek minden tőlem telhetőt!
- Három percünk van, én kilesem Jazzel Emmettéket. Csak természetesen! – mondtam majd felszáguldottam a szobánkba. Ledőltem az ágyra és koncentráltam. Nézzük, csak! Emmett, Emmett, Emmett! Jaj, Emmett! Épp egy elefántot kerget Afrika egy elhagyatott részén a Kongó folyótól délre, a Bié-fennsíktól keletre. Három nappal később Emmett a Gibraltári majmokat terrorizálja. Pár nap múlva már a Párizsi Eifel torony alatt csókolóznak. Londonban a királynőt védő katonákat próbálja nevetésre bírni, nem sok sikerrel, ezért taktikát vált és a frászt hozza az egyik őrre. Berlinben Em a náci katonák járását utánozza a Berlini Falnál. Prágában is szerelmeskednek egy sort, Bécsben forró csokiznak, Budapesten új vicceket készít a mindig épülő, de soha el nem készülő 4-es Metróról. Következő úti céljuk Zágráb lesz, de az annyira távoli jövő, hogy még Emmett sem döntötte el mit csinál.
Ekkor egy halk és feszült kopogást hallottunk.